feb
14

Lényegtelen, hogy a ranglétra hányadik fokán állsz éppen, szinte biztos, hogy az elvégzendő feladatok magabiztosan föléd törnyosulnak. Tanulva a munkatársak és saját szokásaimból, az a tapasztalatom hogy egy előre megtervezett heti időbeosztás és néhány időgazdálkodási tanács alkalmazása sokat segíthet abban, hogy kevésbé ússzunk el munkáinkkal, illetve hogy akár magunkra akár a családunkra egy kicsivel több időt tudjunk fordítani.

Hidd el, a következőket a főnököd is imádni fogja, ha még nem vált a szokásáva!

Aktív ebéd idő

A csapatból valakivel megbeszélni valód van, készülnöd kellene egy másnapi beszédre? Az hogy ebédelni megyünk, nem jelenti azt hogy kikapcsoljuk az agyunkat és csak bambán bámulunk. Bizony ilyenkor is ki tudod aknázni a produktivitásodat! Egyszerűen kérd meg a munkatársadat, hogy ebéd közben beszéljétek át a munkával kapcsolatos részleteket. Ha pedig éppen egyedül fogyasztod el az ebédedet, vigyél magaddal jegyzetfüzetet, feljegyzéseket írni, összefoglalni a gondolataidat. Egy nem megszokott közeg, némi munka az agynak és olykor így születnek a legkiválóbb ötletek.

Kapcsold ki a televíziót!

Persze a legjobb, ha be se kapcsolod! Az értelmesen eltölthető szabadidőd legnagyobb ellensége a televízió. Te is tudod, mindenki tudja, mégis órák hosszat bámuljuk naponta.

Ahogy Gary Vaynerchuck mondja: Stop watching f*cking Lost!

Aludj egy órával kevesebbet!

Egy felnőttnek 7-8 óránál több alvásra nincs szüksége. Rengeteg ismerősöm van, akik ezt nem hiszik el és aztán a munkahelyükön az egész délelőttöt azzal töltik, hogy kitalálják miért olyan fáradtak 9-10 óra alvás után is. A válasz az, hogy túlaludták magukat.

Mindnekinek megvan az egyéni biológiai ritmusa, ami elég ahhoz, hogy kipihenje magát és regenerálódjon. Találd meg a saját ideális alvásidődet. Hidd el, azon túl már minden csak lustálkodás!

Utazni élvezet

Napi fél, de akár egy órát is azzal töltesz, hogy ingázol az otthonod és a munkahelyed között? Mi sem könnyebb mint ezt az időd kihasználni arra, hogy tervezz, ötletelj, olvass egy szakmai könyvet a BKV-n vagyvalamilyen oktatóanyagot hallgass az autódban.

Számomra a nap kiemelkedő pillanata, amikor felülök a villamosra és tudom, hogy van 30 percem, amit a frissen vásárolt szakmai könyvem olvasásának szentelhetek.Kikapcsolódás és önképzés egyszerre.

 

A fenti javaslatok csak kiragadott példák, amelyek igazán azoknak tudnak segíteni, akik úgy érzik, hogy sosincs idejük semmire, de belül folyamatosan azt mondogatják: milyen jó lenne, ha csak még egy órám lenne, amit értelmesen eltölthetnék!

Hát most adtam pár tippet! ;-)

feb
12

A Főnök is ember #1

A Főnök is ember #2 - A főnök? Hát az egy szerencsétlen balfék!

A Főnök is ember #3 - Szervusz Főnököm!

A Főnök is ember #4 - Az abszolút kivétel

feb
11

Legyél akár főnök, akár beosztott - ha szerencsés vagy ugyan nem nap mint nap - de időnként biztos, hogy téged is megtalál egy jogos vagy jogtalan, segítő vagy bántó szándékú kritika.

A kérdés már csak az, hogy miként reagálsz és mit kezdesz vele?

Álld a sarat!

Ha bárki is negatív véleménnyel van rólad vagy a munkádról, mutasd meg neki, hogy bírod a kritikákat és nem tartasz tőle. Nincs szükség struccpolitikára, mert minél jobban látszik rajtad, hogy félsz, annál jobban megnő a kritikusaid hangja.

Nyitottság

Egyrészt a legtöbb kritikát érdemes meghallgatnod (amelyek nagy százalékát aztán úgyis elengeded a füled mellett), de mindenképpen légy befogadó. Hiszen nem tudhatod előre, hogy egy-egy megjegyzés milyen új gondolatsort indít el benned vagy másokba, aminek a végeredménye aztán mindenki számára gyümölcsöző lehet.

Másrészt, ha reagálnod kell, sose zárt ajtók mögött tedd azt, hanem minél több a témában érdekelt ember előtt tedd. Ezáltal azok számára is egyértelmű lesz a véleményed, akik szintén veled ellenkezően gondolkodnak, de eddig nem szóltak. Az ilyen esetekben viszont adott a helyzet, hogy mindenkivel szemben tisztázhasd a dolgokat.

Csak higgadtan

Igyekezz minél nyugodtabb maradni mialatt egymás után érnek a negatív kritikák. Lélegezz mélyen, az arcod is árasszon nyugodtságot. Amikor megszólalsz fogd vissza magad és beszélj szándékosan egy kicsit lassabban, nyugodtabban. Ha a másik hangja fel is emelkedik, te mindig maradj halkabb és békés hangvételű.

Senki sem tökéletes

Avagy a főnök is ember :-). Amikor a téged ért kritikákra reagálsz vállald a felelősséget. Ilyenkor meg van rá az esélyed, hogy őszintén beismerd tévedtél, rosszul döntöttél, elrontottad, már ha tényleg így volt.

Nem kell védekezned, egyszerűen mondd el és hangsúlyoddal érzékeltesd komolyan gondolod, hogy abban a pillanatban számodra valóban ez tűnt a legjobb megoldásnak, de most már belátod, hogy lehetett volna ennél jobban is dönteni.

Egy mosoly többet ér ezer szónál

Ha már olykor csak magadra erőltetsz egy apró mosolyt, figyeld meg, rögtön jobb kedved lesz tőle. Amikor mosolyogsz nem tudsz annyira gondterhelt maradni, rögtön könnyebbnek látod az aktuális, szorító helyzetet is. Kifelé mindez azt mutatja, hogy magabiztos vagy, de semmiképpen sem önelégült, így az irányítás továbbra is a te kezedben marad.

Hagyd kialudni a tüzet

Egy ilyen téged ért kritikára való nyílt reagálásnak nincs más célja, mint hogy elmond és mindenki számára egyértelművé tedd a véleményedet. Ennél többre ne is használd fel az alkalmat. Tudd, hogy mikor kell abbahagynod, nehogy végül elrontsd a beszélgetés végkimenetelét.

Hagyj időt és lehetőséget másoknak, hogy megbeszéljék a hallottakat és átértékeljék a helyzetet. Ehhez viszont mivel rád már nem lesz szükségük, nyugodtan elmehetsz, hogy folytasd a munkád!

feb
10

Ha igen, kérlek csatlakozz hozzánk és mutassuk meg együtt, hogy igenis vannak még jó főnökök itthon, Magyarországon is!

Bírom a Főnökömet! Facebook oldalunk:

www.facebook.com/group.php?gid=290014436567

A Főnök is ember twitter profilunk:         

http://twitter.com/fonok_is_ember

YouTube csatornánk:

www.youtube.com/user/BossBotond

Ne feledd:

A te főnököd is ember!
Ahogy mindannyiunknak, neki is vannak hibái, néha jobb, sokszor talán rosszabb napjai. Alapvetően jó fej, csak ezt nem mindig sikerül kimutatnia.
Szerencsére Te most megmutathatod neki, hogy bírod és mellette állsz!

www.facebook.com/group.php?gid=290014436567

 

Szóval te mennyire bírod?

feb
9

Egyik főnök sem született kiváló vezetőnek, sőt mindegyikőjüknek folyamatosan tanulnia kell(ene) és képeznie magát, hogy méltó legyen a cég, az osztály vagy egy divízió első számú emberének a címére.

Mostani bejegyzésünkben azt próbáljuk meg kitalálni, hogy mitől válhat valaki jó főnökké?

Dicsérj nyilvánosan, de a kritikát hagyd meg a négyszemközti beszélgetésekre

Ha valakit negatívan véleményezel, az a környezetetekben lévőkre is kihat és lehúzza a morált. Ezért a beosztottak hibáit minden esetben egy privát, négyszemközti beszélgetés alkalmával hozd fel, hogy átbeszélhesssétek. Neki is kellemesebb lesz így, ráadásul sokkal nyiltabban, őszintébben fog tud reagálni rá.

Ellenben az egy-egy munkatársnak szóló dicséret mindig mások előtt hangozzon el, hiszen ezzel még inkább növeled a büszkeség érzését a "kitüntetett" alkalmazottban.

Személyre szabott és vállalati célok mindenki számára

Mivel lehet egy dolgozó teljesítményét növelni? Az egyik kiváló lehetőség, ha olyan elérendő célokat tűztök ki együtt a számára, amit testhez állónak talál és úgy véli valóban érdemes érte küzdeni, hajtani. Ezek a célok pedig akkor valóban jók, ha közben a vállalat sikerét is elősegítik.

Ami az ilyen esetekben rendkívül fontos, hogy mindketten ugyanazt értsétek a célok alatt, még véletlenül se támadjon ebből félreértés, hogy mi is az elvárás. Valamint a céloknak mindig legyen egy pontos határideje és mérhető, kézzelfogható eredménye, ami alapján értékelni lehet.

Ne csak mondd, csináld is

Vezetőként az első számú dolgod az irányítás és nem minden egyes apró feladat elvégzése, Mindenki számára egyértelmű, hogy a munka oroszlánrésze a munkatársakra marad. Ám ők is szívesen veszik, sőt nagyon jó benyomást tudsz kelteni, ha látják rajtad, hogy megfogod a munka végét és néhány feladatból igenis kiveszed a részed.

Ezzel aztán már a "főnök semmihez sem ért" tévhitet is könnyedén le tudod rombolni, és megmutathatod, hogy van még egy-két dolog a tarsolyodban.

Értékeld az alkalmazottak ötleteit, közreműködését

Nem szabad elfelejtened, hogy bármilyen alulról jövő ötlet építőleg hathat a vállalat egészére. A te feladatod elbírálni, hogy az adott ötlettel, lehet-e később valamit kezdeni. Viszont kutya kötelességed érzékeltetni a beosztottaddal, hogy értékeled a lelkesedését, erőfeszítését és hálás vagy, amiért a kreatív agyát is használja a napi robot közben.

Hidd el ezek a pozitív visszacsatolások később még megtérülnek.

Segíts a munkatársaknak priorizálni a rengeteg feladatukat

A legtöbb esetben apróbb belső átszervézeken túl egyik főnök sem tud nagyobb adag terhet levenni a beosztottak váláról. Abban viszont minden esetben ki lehet kérni a véleményét, hogy meghatározza a rengeteg munka közül mi az, ami elsődleges és másodlagos prioritást élvez.

Üljetek le és beszéljétek át, hogy a napi tevékenységek közül mik azok, amelyeknek minenképpen el kell készülniük. Mik azok, amelyek várhatnak néhány napot és mik azok, amelyek a legutolsók a sorban. A Pareto-elv vagy más néven 80/20 szabály sokat segíthet ebben!

Ezek az alapok, amelyek mögött azért jóval több elvnek és viselkedésformának kell rögzülnie egy főnökben, de ha ezeket sikerrel alkalmazza, már jó irányba halad.

feb
8

Van néhány egyszerű és követendő magatartásforma, amivel a munkahelyeden nem csak a főnöködet, hanem a munkatársaidat is le tudod nyűgözni. Miért fontos ez?

Egyrészt ezáltal közösségi szinten is tiszteletet és elismerést vívsz ki magadnak. Így ha véletlenül létszámcsökkentésre kerülne sor, biztos lehetsz benne, hogy nem egy olyan nélkülözhetetlen embert bocsátanak majd el mint te. Ezzel pedig a munkatársaid is egyet fognak érteni.

Másrészt nagyobb a valószínűsége, hogy a kellően sok apró gesztusod, megfelelő benyomást keltett a főnökségben, így egy előléptetéskor vagy jutalmazáskor szintén sokkal nagyobb esélyekkel indulsz.

Nézzünk is gyorsan néhány egyszerű módszert

Érkezz korábban vagy maradj bent tovább

Nem kell őrült túlórákra gondolni. Elég ha a megszokottól eltérően negyed órával hamarabb már beérsz és elkezdesz dolgozni. Ilyenkor nyugodtabban tudod átgondolni, hogy aznap mivel is kell biztosan elkészülnöd. Ha pedig egy kicsit tovább maradsz bent, akkor már előre tervezhetsz a holnapra.

Ez a minimális plusz erőfeszítés mindenki számára azt sugallja, hogy elkötelezett vagy a munkád iránt és komolyan veszed azt.

Az vagy, amit viselsz

A slamposság nem az irodába való! Mivel az emberek hajlamosak a külsőségek alapján megítélni embertársaikat, a legjobb formádat kell mutatnod. Az öltözéked mindig passzoljon a kimondott vagy kimondatlan vállalati dress code-hoz! Ezen kereteken belül viszont már mindig olyan ruhákban járj, amiben jól is érzed magad. Hiszen ha ez megvan, akkor a komfortérzetednek hála a teljesítményed is a jobb lesz.

Rend a lelke mindennek

Elcsépelt közhely, de azt kell mondanom elengedhetetlen, hogy rendet tarts magad körül, az asztalodon, sőt még a számítógépes fájljaid és mappáid között is. A rendezett környezet azt sugallja, hogy mindent megfelelően az irányításod alatt tartasz!

A post-it cetlikre felírt apró feladatok se heverjenek szanaszét a monitorod körül. A legjobb megoldás állandósítani helyettük egy füzet, amibe napról-napra fel tudsz vinni az aprótól a nagy feladatokig mindent.

Szintén lényeges, hogy tedd sorrendbe a munkákat, mi az ami nagyobb prioritást élvez, mi az ami ráér két hét múlva is, majd eszerint végezd a munkádat.

Mindig tanulj valami újat

Aki nyitott az újdonságokra és hajlandó nem csak a saját munkájára figyelni, de megérteni és megtanulni mások feladatait is, az lesz a legkreatívabb és legjobb problémamegoldó az irodában.

Muszáj folyamatosan fejlesztened magad, különben úgy fogod érezni magad, hogy megrekedtél a munkahelyeden és a karrieredben. Ezzel szemben, ha nyitott maradsz minden új információra, a munka is jobban fog esni.

A főnök jobb keze

Minden főnök örül neki, ha van, aki levesz némi terhet a válláról és átvállal néhány feladatot. Miért ne lehetnél te ez az ember?

Ha gyors ötletelésben kér segítséget, próbálj meg becsatlakozni. Ha stratégiai kérdésekről van szó, szintén igyekezz a konstruktív együttműködésre. Hihetetlennek tűnhet, de gyakran éppen a te segítségeddel fog előrehaladni egy-egy ügy.

A változás légy te magad!

Csak pozitívan

Ez a legegyszerűbb tanács, legtöbbünknek mégis igen nehéz betartania. Ilyenkor válunk a probléma vélt nagyságától függően energiavámpírokká, akik a maguk és környezetük lelkesedését és energiáit is elszívják.

Ne tegyük! Még ha egy aktuális szituációban nem is látsz semmi pozitívat, hidd el idővel szembetalálod magad vele. A savanyú citromba bele lehet harapni, de kérhetsz hozzá martinit! Ezt sose feledd!

feb
7

Egy igen kényes szituáció, amikor a főnököd este 9-kor már bőven a munkaidő után, a szabadságodon vagy a vasárnapi, családi körben elfogyasztandó leves kanalazása közben keres telefonon egy sürgősnek vélt feladattal.

Mit lehet, illetve mit illik ilyenkor tenni?

Először is a főnök is ember, neki is van magánélete és biztos, hogy nem szivatásból hív egy számodra éppen alkalmatlan időpontban. Ezt fontos tisztáznod magadban, még mielőtt felvennéd a telefont. Mert az ugye egyértelmű, hogy felveszed vagy ha tényleg nagyon alkalmatlan, akkor később visszahívod.

Persze nem kell vele bájcsevegni! A korrekt, gyors és egyenes válaszokkal sokkal hamarabb a végére értek a beszélgetésnek, így jól jár ő is, hisz megkapja amit akar, és jól jársz te is, mert hamarabb szabadulsz. Azért finoman érdemes a hangoddal éreztetni, hogy ez neked nem a legjobb időpont a munkaköri feladatok ellátására. Ebből ő is érzi, hogy szívességet teszel neki és hidd el, hogy később emlékezni fog rá, vagy valamilyen módon meghálálja.

Ha valamiért esetleg ez a viselkedés idővel mégis a főnököd szokásává válna, az egyik következő, négyszemközti beszélgetésetek alkalmával mindenképpen említsd meg neki. Nyugodtan mondd el, hogy mint mindenki a szabadidődet szívesebben töltöd a családod, barátaid körében és mivel az ilyen pillanatokból kevés van, kedves gesztusnak vennéd, ha munkaidőn kívül ritkábban keresne meg a feladatokkal. Ő is be fogja látni, hogy egy-egy gyors válaszon túl, érdemi eredményekkel úgyis csak bent a munkahelyeden fogsz tudni szolgálni.

Olyan ez mint a párkapcsolat: a lényeg a kommunikáció, hogy mindenki tisztában legyen a másik gondolataival, érzéseivel.

feb
6

Olyan könnyű utálni a főnököt:

...a legutóbbi tárgyaláson is milyen lekezelő módon viselkedett már... A Somogyi Tibit 9 hónap után azonnal előléptette, miközben az én 10%-os fizetésemelést nem hajlandó jóváhagyni... Minden egyes alkalommal rajtam kéri számon annak a balfék projektmenedzsernek a munkáját...Már megint rámszállt és két hete folyamatosan megköveteli, hogy reggel 8 előtt már itt legyek...A túlóráimat bezzeg b@szik kifizetni...

Előljáróban nem vagyok főnök, sem HR menedzser, sem a tanszékről pattant szociológus-munkahelyi pszichológus-terapeuta.

Sok helyen és munkakörben megfordultam már, ám érdekes módon a főnök-beosztott viszony sehol sem volt felhőtlen. Minden esetben egy kényes és nehezen bejárható, kacskaringós ösvényen tévelyegtünk, felettesek és alkalmazottak egyaránt.

Ennek már csak az okait és a befolyásoló tényezőket is nehéz lenne összeszedni, most mégis az a célom, hogy ezzel a bloggal mindkét oldal szemét felnyissam:

Lehet egymással jó viszonyban, eredményesen és már-már barátság szintjén együtt dolgozni, a közösen meghatározott célokért. Persze mindenért meg kell küzdeni, ami mindenkitől, ismétlem mindenkitől erőfeszíteseket ígényel, de azt hiszem a kellemes munkahelyi légkör elengedhetetlen. Találkozunk a stresszel eleget így is a mindennapjainkban.

A hogyanokról és mikéntekről a folytatásban...

süti beállítások módosítása